Miért Ő?

2010. január 28.

Elkészült az MR vizsgálat, lassan bandukoltunk vissza a doktornőhöz. Borongós, kutyaidő volt, kívül-belül szürke.A doktornő kesernyés mosollyal fogadott bennünket. Leültünk, ő a férjem mellé ült és megfogta a kezét. Éreztem, hogy forróság önt el, agyamban lüktetett a vér, szédültem, melegem lett. Baj van, most már biztos. A doktornő halkan, komolyan beszélt.

- Megnéztem a felvételeket. Sajnos rossz hírem van. Bár én nem vagyok agysebész, mégis úgy látom, hogy egy nagy daganat van a bal oldali temporális lebenyben.

Micsoda???? Hol és mi? Férjem a fejfájástól alig látott, de felfogta. Könnyes szemmel nézett rám. Szemében fájdalom, reménytelenség, bánat. Én sírtam el magam először. A doktornő megkérdezte, kérek-e nyugtatót.Nem, ugyan minek? Az megmenti a férjemet? Nem kérek semmit, köszönöm, sem bogyókat, sem vizet. Most mi lesz??? Férjem szótlanul könnyezett. A doktornő így folytatta:

- Van egy nagyon jó kollégám az Amerikai úti agysebészeten, oda átviszi önöket egy mentő. Ott is csinálnak egy MR-t, és meglátjuk mi lesz. Ha bármi kívánságuk, kérdésük, problémájuk van, nyugodtan jöjjenek hozzám.

Hívott egy mentőt, és mi vártuk.

Az  úton szorítottuk egymás kezét. Én bíztattam a férjemet, hogy tartson ki, nem lesz baj, majd meglátja, minden rendben lesz. Szomorúan beszélgettünk.

Odaértünk a kórházba, egy nagyon aranyos orvos fogadott minket. Megvizsgálta a férjemet, megnézte a leletet, amit magunkkal vittünk.

- Igen, én is látom, hogy daganat van, most csinálunk még egy MR-t, célzottan.

Fél óra múlva kész is volt. Eredmény majd holnap.

- Doktor úr - kértem - csináljon valamit, a férjem elájul a fájdalomtól! Már napok óta kínlódik, nem segít semmi. Csináljon valamit, kérem!!!!

- Rendben - azonnal befektetjük egy szobába, és kapjon infúziókat.

Férjemet tolókocsiba tették, felmentünk egy nagyon szép, tiszta szobába. Párom átöltözött nagy kínok között, és vártuk, hogy adjanak valami fájdalom csillapítót. Jöttek a nővérek, bekötötték a kanült és feldíszítették az infúziós állványt, 8 műanyag zacskóból folyt a lé. Elmagyarázták, hogy van benne morfium, vízhajtó, nyugtató. Megtudtam, hogy a férjem feje tele van agyvízzel, hatalmas a nyomás a fejében, ezért dülled a szeme, és ezért fáj annyira a feje. A daganat pont olyan helyen van, ami nem hagyja, hogy elájuljon a fájdalomtól. Mert ekkora daganat esetén már rég ájulnia kéne. Pelenkát nem engedett, nem vagyok csecsemő felkiáltással tolta el az ápolónő kezét.

- Mennem kell drágám, mert elmegy az utolsó busz is. Holnap jövök.

- Várlak. És nagyon szeretlek.

- Én is.

És elindultam hazafelé. Felszálltam a villamosra, és a villamossal együtt elindultak a könnyeim. Homályosan láttam a hirdető táblákat. Éppen kampány volt, és a feliratok erőt és reményt adtak. "Szeretet" "Együtt" "Biztonság" "Család". Ilyen szavakat olvastam.

Szakadt a hó, én hazaértem. Fürdés, altató, ágy. Mikor lefeküdtem, hangosan beszéltem a férjemhez. Kértem, hogy tartson ki, hogy gyógyuljon meg, hogy fogadja el az én energiámat, és együtt képesek vagyunk a gyógyulásra. Nagyon szerettem őt. 30 éve volt a férjem. Arra gondoltam, hogy belehalok, ha történik vele valami. Sírva aludtam el, mint már annyiszor az utóbbi hetekben.

Megcsörrent a telefonom. JAJJ, remélem nem a kórházból hívnak. Ránéztem a kijelzőre, láttam, hogy éjjel 3 óra van, és a férjem keres.

- Szia apa, mizu?

- Szia bogár, nem tudod, hol vagyok?

Bumm....ilyen kérdésre nem számítottam.

- Kórházban vagy.

- Miért? Beteg vagyok?

Most erre mit feleljek?

- Még nem tudják pontosan, hogy mi a bajod, reggel megyek és megbeszéljük. Ok? Most aludnod kellene, mert sok nyugtatót kapsz. Szeretlek.

- Én is. Akkor jössz reggel?

- Persze. Szia

- Puszi.

És én mentem reggel. 10-től van látogatás, de már 8-kor indultam. 9-re értem be a kórházba. Az ápolónő beengedett, aranyos volt. És vártuk az MR eredményt.

Megosztás a facebookon