Bizalom

Megérkezett az orvos a leletekkel. Magabiztosan, erősen, nyugodta beszélt a férjemhez.

- A leletek alapján két daganat van az agyában. Meg kell műteni. Biztosat nem tudok mondani, elküldjük szövettanra, és ott kiderül, hogy jó vagy rosszindulatú. A műtét február 1-én lesz.

Férjem megszorította a kezem.

- Érzem, hogy ez rák. Nem jó indulatú, mert két-három hónap alatt nőtt meg. Meg fogok halni.

Sírtunk, szorongattuk egymás kezét, vigaszt sem tudtam mondani. Nem lehet, hogy rákos, nem lehet, hogy meghaljon. Még fiatal, 43 éves. Csak a családnak él. Nem dohányzik, egy-két pohár sörnél nem iszik többet, sosem részeg, imád minket, imád élni, imád motorozni. Még előttünk az élet, hiszen a gyerekek már sínen vannak, már csak mi maradtunk egymásnak!!! Most kell elkezdeni a nagy betűs ÉLETET!

Látom, hogy szenved, nagy fájdalmai vannak, futok az ápolónőhöz, adjon egy gyors infúziót. Ő is fut, tudja, hogy mekkora a fájdalom. Pár perc múlva enyhül. Férjem kezd kikászálódni az ágyból.

- Hová mész?

- WC-re.

- Ott a kacsa, ne mászkálj!

- Nem kell a kacsa, erős vagyok, tudok járni.

Fogja az infúziós állványt és küzd vele. Lógnak a tasakok, mint a fenyőfa díszek. És Ő megy, kb 5 perc alatt meg is teszi a két méteres utat. Szemei dülledtek, halántékán lüktet az ér de mosolyog. És kacsint. Imádom. Nem adja fel, ahogy én sem.

Estig maradok, szakadó hóban ballagok a villamoshoz, és megint végig sírom az utat. Ismerős transzparensek adnak erőt a további élethez. Csörög a telefonom, a férjem főnöke érdeklődik. Elmondom, mi újság, megígéri, imádkozik értünk. Megköszönöm. Sírok tovább, már a kertben vagyok, nem is tudom, hogy kerültem haza. Derékig ér a hó, reggeltől estig a kórházban vagyok, nincs aki ellapátolja. Ösvényt taposok bele. Aztán fürdés, altató, ágy. Hív a nagyobbik lányom, hív a kisebbik is. Beszámolok nekik, aztán megint beszélek a férjemhez, könyörgök, fenyegetem, meg ne merjen halni!! Szükségem van rá, nagyon szeretem. Csörög a telefonom éjjel, félek megnézni, ki hív, de ismét a férjem az. Elmondja, mennyire szeret minket, milyen jó család vagyunk, nálam jobb feleséget nem találhat senki, és ígérjem meg, hogy a következő életünkben is keresni fogjuk egymást. Hát persze. De most aludni kell, mert holnap műtét.

- Nem félek. Ugye, tudod? - kérdezi. - Ha megműtenek, akkor meghalok a műtét közben. Az lesz a legjobb. Mint a nagymamám.  Ő is a műtőasztalon halt meg.

- Nem akarom, hogy meghaljál, megműtenek és végre nem fog fájni a fejed.

Aztán még beszélünk pár mondtatot, elköszönünk, és én álomba sírom magam. Dezsavű érzés.

 

Megosztás a facebookon