Egy borongós januári délután

Tévét néztünk....

- Nem érzem jól magam - mondta a férjem.

Megmértem a vérnyomását, a gyerek hozott neki egy pohár vizet. Megitta. A tekintete megmerevedett, a teste görcsbe rándult. Nem tudtam, mi ez, nem tudtam mit csináljak. SEGÍTSÉG!!!! Hová kapjak? Fogjam, hogy ne essen le az ágyról? Telefonáljak a mentőknek? Kiabálni kezdtem a lányomnak, gyorsan hívjon mentőt, valószínű, hogy epilepsziás roham, de most? Felnőtt fejjel?

Pár perc után férjem görcse alábbhagyott, mélyen aludt. Kiértek a mentősök. Párom felébredt és értetlenül nézett rájuk.

- Miért vannak itt?

- Mert rohama volt.

- Nekem? Dehogy. Jól vagyok.

Rám  nézett, értetlenül.

- Igen, rohamod volt. Engedd, hogy megvizsgáljanak.

Megvizsgálták, EKG, vérnyomás, vércukor, stb. A mentős azt modta, ismét beviszik a János kórházba. Fejembe cikáztak a gondolatok. Mi ez? Mi történik? Mi lehet ez? Nagyon nagyon szeretem a férjemet, bármit megtennék érte, csak ne legyen baj. Ez valami tévedés lehet, valami front, vagy bármi, de nem komoly.A mentősök folyamatosan kérdezgették a férjemtől, hogy mikor született, hol lakik, hogy hívják. Szegénykém nem tudta mire vélni a dolgot, de a válaszai megdöbbentettek. Kiderült, hogy az utolsó 15 év törtődött a memóriájából.

Mi lesz velünk??????????

Beértünk a kórházba, a már ismert szőke doktornő fogadott minket. Kint vártunk a folyosón, már késő volt, ketten ücsörögtünk. Férjem nézelődik, majd teljesen komolyan ezt mondja:

- Sosem fogunk sorra kerülni.

- Miért?

- Hát nem látod mennyien vannak?

A folyosó üres, lélek sem jár erre. Vagy mégis???

- Nincs itt senki, csak mi ketten - aggódva nézem a férjemet.

- Ketten? Nézd, most is pont jön valaki a doktornő szobájából.

Hát, a folyosó még mindig üres. Nem vitázok. Látja a szellemeket? Nem tudtam másra gondolni. Párom felpattan, elém áll és így szól:

- Vigyázz magadra, mert az aurád a bal oldaladon gyengébb. Nem olyan szép kék, mint lennie kellene.

Mi van??? Milyen aurám? Hát ezt nem hiszem el. A férjem látó lett.

Leült, majd jött az újabb szem felakadás, görcs. Kiabálni kezdtem.

- Valaki segítsen, a férjem megint rosszul lett!!!!

Bevitték egy kórterembe, lefektették. Miután felébredt, ismét jöttek a kérdések. Mi a neve, hol lakik, hány éves. Én meg csak zokogtam, zokogtam. Miután összeszedtem magam, felhívtam a nagyobbik lányomat, kérve, hogy jöjjenek értem, mert képtelen vagyok hazamenni. És ők jöttek. Férjem felébredt és meglátta, hogy pelenka van rajta. Kissé kiakadt.

- Hát ezt vegye le rólam valaki - követelte.

Megtörtént. Kikisértem a wc-re. Meglátta a gyerekete és kikerekedett a szeme.

- Ti mit csináltok itt?

- Jöttünk az anyuért, haza visszük.

- Jó, én meg elmegyek a wc-re.

Azután elbúcsúztak, férjemet bekisértem a szobába.

- Kérjek pelenkát?

- Dehogyis! Ki tudok menni a wc-re, csak nem tudom hol van.

Bumm......most jöttünk onnan. Szóval a rövidtávú memória is nulla.

Férjem elaludt, én megkerestem az orvost.

- Doktornő, mi van a férjemmel?

De ő tehetetlenül tárta ki a karját.

- Nem lehet tudni, holnap elkülöm MR vizsgálatra.

Ebben maradtunk. Igen, holnap kiderül.

 

 

Megosztás a facebookon